Oldalak

2009. október 8., csütörtök

Könyvtár - beszámoló


Hozom a beszámolót, ahogy ígértem. A tegnapi délelőtt még sütéssel telt, készítettem egy Scali kenyeret, egy ötös fonással formázott tk. tönkölyt és egy jól bevált fehérkenyeret. A paprikás kiflik és a riegelek már készen voltak. Természetesen, amikor az ember legjobban akar, akkor jön be mindig valami hiba. A Scali kenyeret betettem sülni, annak elég 30 perc, de ez még nagyon fehér volt ennyi idő után. Akkor vettem észre, hogy véletlenül csak alsó sütésre kapcsoltam a sütőt. Így tovább kellett sütnöm, nem tett jót neki. A tk. tönkölykenyér meg egy nagyon picit túlkelt, még szerencse, hogy a fehér kenyér nagyon jó lett. Mondjuk azt csukott szemmel is megsütöm most már.
Eljött velem a kisfiam is. A könyvtár vezetője Erzsike és a kollégái nagyon kedvesen fogadtak, barátságosak, közvetlenek voltak, amivel sikerült egy kicsit oldaniuk a zavaromat. Az előadást Ottó, az egyik könyvtáros kezdte, akiről kiderült, hogy rajong a gasztronómiáért. Bemutatta a kedves vendégeknek, hogy hol találhatnak recepteket, receptgyüjteményeket. Nekem is meglepetés volt, hogy a Web Cukrázda írója is makói. Az elmondottakról ezután kérdéseket tett fel és kedves ajándékokat adott a jó válaszokért. Volt ott kötény, toll, fakanál..
Ottó előadása közben kihívott a helyi tv riportere és egy rövid interjút készített velem. Na ettől olyan zavarba jöttem, hogy ezután nem nagyon jutott eszembe a gondolatban felépített mondókám mikor megkaptam a szót. Elmeséltem, hogy mikor kezdtem és miért a blogot, milyen receptek vannak rajta. Megmutattam, hol található a többi remek gasztroblog, mit, hol és hogyan lehet keresni a neten. Felmerült, hogy hol szerzem be az alapanyagokat, illetve, hogy miért nincs még könyv. Egy nagyon helyes 13 éves fiú is volt a hallgatók közt, aki kérdezte, hogy miért nem árulom a kenyereket vagy miért nem tartok tanfolyamokat. Nagyon aranyos volt.
Végül  kóstolóval zárult a délután. Legnagyobb sikere a fehér kenyérnek volt, de minden más is elfogyott.
Én nagyon jól éreztem magamat, nagyon kedves emberek társaságában telt el ez az idő, és őszintén remélem, hogy ők sem csalódtak. Szeretném itt is megköszönni, hogy a könyvtár munkatársai megtiszteltek a meghívással, a vendégeknek pedig azt, hogy eljöttek, meghallgattak.

A fotókat Cs. Sándor készítette.

36 megjegyzés:

  1. Szia!
    Látod ettől a kis zavartól lett az egész hiteles. Nemcsak ontottad az igét, hanem megmutattad, hogy így lehet otthon finom pékárut készíteni.
    Mikor indítod a tanfolyamot?

    VálaszTörlés
  2. Mikor indul az országos turné? :-)Szívesen fognék Veled kezet!

    VálaszTörlés
  3. Szia Limara!
    Szívből gratulálok a sikereidhez, igazán megérdemled. Szorítottam Érted és sokat gondoltam Rád.
    Tegnap elkészítettem az öregkenyeret, ma pedig zsemlét sütöttem, életemben először. Majd ha lesz egy kis időd, kukk be hozzám, lefényképeztem - hátha bezsebelek Tőled is egy kis dicséretet. :-)
    Lassan a fehérkenyérrel is próbálkozom. Megtennéd, hogy megmutatod, hogy pontosan milyen sütőt is keressek hozzá a boltban? Agyagból van kacsasütőm, de az gondolom nem olyan, mint amit Te használsz.
    Köszönök Neked mindent!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Limara, nagyon örülök a sikerednek! Sok ilyen előadást, érdeklődő vendéget kívánok neked!
    Tényleg, mikor lesz könyv?

    VálaszTörlés
  5. Miért nem ment volna jól? Elvégre profi vagy.:o)

    VálaszTörlés
  6. Limara ! Gratulálok. Én is nagyon sokat gondoltam ma rád. Sőt az egyik üzletben meg is mutattam a blogodat, mert éppen a kenyérsütés került a téma előterébe. Én már azt várom, hogy mikor fogod a saját könyved dedikálni :) Mégegyszer tiszta szivből gratulálok, s további sok-sok sikert Neked.

    VálaszTörlés
  7. Liiiimaraaa 8-))))) Jól beszélt a kissrác, ide tanfolyam kell! Mikor kezdhetjük?

    És a könyv is, egy országjáró dedikálókörúttal egybekötve... no akkor végre találkozhatnánk! :-)
    Te jó ég, úgy ennék már abból a fehér kenyérből...! Egy veknivel.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Limara!
    Én is nagyon várom már a könyvedet, mikor kezdődik az országos turné? Itt Fehérváron is biztosan sokan szívesen meg-ismernénk...Gratulálok az előadásodhoz és a blogodhoz!

    VálaszTörlés
  9. Csak csatlakozni tudok a többiekhez. :) Gratulálok és könyvre fel! :))

    VálaszTörlés
  10. Gratulálok a sikeredhez, és hogy le tudtad küzdeni a zavarodat...Azért más dolog kenyeret sütni, és megint más beszélni róla, igaz...?

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok! :) Nem vagyok profi, csak műkedvelő amatőr, ezért is voltam zavarban:)) A Kenyérfesztiválon is rengeteget beszéltem, de ott konkrét kérdésekre válaszoltam, olyanoknak, akik szintén sütik a kenyeret, úgy azért sokkal könnyebb volt.
    Könyvről nincs szó, mint már sokszor mondtam, országjáró körútról is csak akkor, ha elindulunk kirándulni! :)))

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm,hogy ott lehettem!

    VálaszTörlés
  13. Limara! Szívből gratulálok! köszi a beszámolót!

    VálaszTörlés
  14. Gratulálok én is a sikeredhez. Szerintem bárhová mehetsz, elfogadnak, megszeretnek az emberek. Még a blogodon keresztül is süt a kenyérsütés iránt érzett tiszteletteljes szereteted, elhivatottságod.

    VálaszTörlés
  15. Örülök, hogy ismét sikert arattál! Köszönjük a beszámolót! Várjuk további káprázatos alkotásodat!

    VálaszTörlés
  16. Ahogy már írtam, nagyon jó volt. Ügyes voltál! És minden nagyon finom volt.
    Aranyos vagy, hogy a kis drágámat is megemlítetted. Tudod, hogy nagy rajongód.

    VálaszTörlés
  17. Milyen jó, hogy ott voltál! Gratulálok hozzá szeretettel!

    VálaszTörlés
  18. A gyerekek szívükből szólnak, mindenféle hátsó gondolat nélkül :-)

    Gratulálok!

    VálaszTörlés
  19. Limara!

    de jóóó, ez nagyon tetszik :-)))

    VálaszTörlés
  20. Limara,
    én is szívből gratulálok!!!!

    VálaszTörlés
  21. Gratulálok én is! Nagyon jó,hogy ilyen lelkes könyvtáros van ott és lehetőséget biztosít ilyen dolgokra. Így személyesen biztos,hogy még több embert "megfertőzöl"az otthoni sütés örömével.
    Turné jó lenne,de gondolom a család a pokolba kívánna minket,ha hetekre elrabolnánk tőlük Téged:)

    VálaszTörlés
  22. Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok! :)

    VálaszTörlés
  23. Limara! TANFOLYAMOT AKARUNK!!! :)Egész más lenne gyakorlatban is látni. Én nagyon messze lakom Tőled, de odautaznék :) Biztosan nem vagyok egyedül. Ja, és KÖNYVET IS AKARUNK!!! :)
    Gratulálok, és további sok sikert.
    Heni

    VálaszTörlés
  24. Gratulálok a sikeredhez és a felkéréshez is!

    VálaszTörlés
  25. Limara! Most már tényleg hozd össze a könyvet, mert ez így nem állapot! :)

    VálaszTörlés
  26. Limara,gratulálok!
    Méghogy nem vagy profi???Itt mindenki tudja,hogy az vagy!!
    Szerencsések voltak az érdeklődők,biztosan ízlett mindenkinek az a sok finomság.

    Könyvet akarok!!!!:))Egyszer úgy is elkövetkezik annak az ideje is,biztos vagyok benne!!

    VálaszTörlés
  27. Én is szívből gratulálok ! Nagyon ügyes vagy ! És Kenyeres Pajtás reméli, hogy hamarosan kölcsönözhető lesz a könyved a könyvtárban :)

    VálaszTörlés
  28. Gratlálok, én is szeretném a könvved.Valami kiadót nem keresel meg??
    Csak mutasd eg hányan szertnénk nyomatatásban látni:-))

    VálaszTörlés
  29. Gratulálok neked Limara!
    A tanfolyam dolgot már akkor említettem amikor megismerkedtem a munkáiddal. Mint azt az előzőekben hozzászólók is érzik, biztosan nagy sikere lenne.

    VálaszTörlés
  30. Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok! :))
    Nem keresek én kiadót, hozom ide nektek a recepteket! :)

    VálaszTörlés
  31. Már megint szinte utoljára, de tudod, annál nagyobb szeretettel gratulálok! Előzetesben olvastam, hogy lesz ez a bemutató, de a beszámolódig is csak ma jutottam el. Ez már tényleg önkifejezés. Annyira neked való foglalatosság ez, úgy tudsz beszélni a tésztáról, hogy muszály sütni újra és újra.

    VálaszTörlés
  32. Limara, hidd el, minden nagyon rendben volt ezen az előadáson. Te, a kenyereid mind-mind fantasztikusak voltatok! Örülök, hogy személyesen is találkozhattam veled, egy rendkívül szimpatikus embert ismerhettem meg!

    (mellesleg az a jénai kacsasütő engem is érdekelne, egyszer lehetne egy poszt az eszközeidről is :-) )

    VálaszTörlés
  33. Boboce! Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy! :) Veled beszélgettem a végén?
    Hamarosan hozok képet a jénairól és a doboz formáról is, amiket használok! :))

    VálaszTörlés
  34. Gratulálok Limara!
    Drukkoltam neked én is nagyon. Kár, hogy az ország másik végén volt, én is szívesen megnéztem volna!
    Könyvedre én is vevő lennék!

    VálaszTörlés
  35. iiigen-iiigen, ha az már a vége volt, mert a fiúkra hivatkozva gyorsan elslisszoltam markomban egy csomó finomsággal... :-))))

    VálaszTörlés