Oldalak

2015. január 30., péntek

Cseh zsemlék maradék krumplipürével



















Maradék krumplipüréből általában kenyeret szoktam sütni, de most inkább péksüteményre vágytunk.
Szeretem ezeket a kis fonott zsemléket, dekoratívak és nagyon jó kis szendvicseket lehet készíteni belőlük.
Ezek a zsemlék öregtésztával és kovásszal készültek, hozzáadott élesztő nélkül. Ha nincs kovász, akkor helyette 1 dkg friss élesztőt kell a tésztába tenni. A folyadék mennyisége ekkor kicsit több, kb. 2 dl, ha kovásszal készül, akkor 2-3 evőkanállal kevesebb...

Hozzávalók:

  • 60 dkg finomliszt
  • 2 tk. só
  • 1 tk. cukor
  • 170 g burg. püré
  • 300 g öregtészta
  • 100 g kovász (vagy helyette 1 dkg friss élesztő)
  • 1 tojás
  • 50 g olaj
  • kb. 2 dl víz (vagy tej)
A dagasztógép táljába mérjük a lisztet, elkeverjük a sóval és a cukorral, majd a közepébe mélyedést készítünk. Ide tesszük a kisebb darabokra tépkedett öregtésztát (egyenesen a hűtőből), a kovászt (egyenesen a hűtőből) vagy helyette az élesztőt, a tojást, a burgonya pürét, az olajat és a vizet, amiből egy keveset visszatartunk. 
Elindítjuk a dagasztás programot. Lassú fokozaton 5-6 percig, majd magasabb fokozatra kapcsolva még 15 percig dagasztjuk a tésztát. Akkor jó, ha a tésztánk szép sima, fényes felületű és már nem ragad a tál oldalához-aljához.
Kikapcsoljuk a gépet és a tálat letakarjuk. A tésztát 30 percen keresztül kelni hagyjuk.
Finoman belisztezünk egy deszkát, vagy a munkapultot, és a megkelt tésztát óvatosan ráfordítjuk.
12 egyforma darabba vágjuk. A darabokat egyesével gömbölyítjük:




















Letakarjuk és kb. 15 percen keresztül megint kelni hagyjuk.
Ezután a kis cipócskákat egyesével kilapogatjuk a tenyerünkkel. Fentről és lentről is visszahajtjuk középig, alaposan lenyomkodjuk, majd fentről kezdve szorosan feltekerjük. Ezután kb. 55 cm hosszúságú rudakat sodrunk belőlük.

Megformázzuk a zsemléket, úgy, mint itt, majd sütőpapíros tepsire fektetjük. Egy tepsire 6-6 zsemlét teszünk.



Letakarjuk és 30 perc alatt újra kelesztjük. A sütőt ezalatt 200 fokra előmelegítjük.

Felverünk egy egész tojást és a zsemléket vékonyan megkenjük. A tetejére szezámmagot szórunk és a tepsit a forró sütőbe toljuk. A sütési idő kb. 20-25 perc.
Végül a kisült zsemléket rácsra szedjük és kihűtjük.

2015. január 21., szerda

Lasagne (ahogy mi szeretjük)



















Kicsit macerás ugyan, főként, ha az ember lánya saját maga gyúrja hozzá frissen a tésztát is, de mindenképpen megéri a fáradságot.

Hozzávalók:
Ragu:

  • 40 dkg darált marhahús
  • 40 dkg darált sertéshús
  • 1 vékony szelet húsos szalonna
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 kisebb szál sárgarépa
  • 1 kisebb szál gyökér
  • 1 darabka zeller
  • fél paprika
  • 1 gerezd fokhagyma
  • kicsi darab paszternák (nem fontos)
  • kis csokor petrezselyem
  • rozmaring, oregáno, kakukkfű
  • fél pohár vörösbor
  • fél liter fűszeres paradicsomszósz (vagy egy doboz hámozott paradicsom)
  • 2 ek. sűrített paradicsom
  • bors
  • 2 ek. olívaolaj
Besamelmártás:
  • 2 ek. vaj
  • 2 p. ek. liszt
  • 3 dl húsleves
  • 4-5 dl tej
  • 3 ek. parmezánsajt 
  • 10 dkg reszelt sajt
  • só, fehérbors
Gyúrt tészta:
  • 4 nagyobb tojás
  • kb. 40 dkg liszt
  • fél teáskanál só
  • ha szükséges 1-2 ek. víz
A tésztával kezdem. Tálba szitálom a lisztet, elkeverem a sóval, és a közepébe mélyedést készítek. Ide ütöm a tojásokat. Kézzel összegyúrom a tésztát (ha nem áll össze, adok hozzá 1-2 ek. vizet), majd kiteszem a pultra és addig gyúrom, amig szép sima, fényes felületű nem lesz. Ekkor letakarom egy fóliával és pihenni hagyom.

Amíg a tészta pihen felteszem a ragut főni.
A zöldségeket megtisztítom, a szalonnát kockára vágom. Egy késes aprítóba teszem a szalonnát, a hagymát, a répát, a gyökeret, a paszternákot, a zellert és a paprikát. A géppel finomra darálom. 
Egy jókora lábasban megmelegítem az olívaolajat majd a zöldséges keveréket ráteszem. Átforgatom, majd lefedve, kis lángon kb. 10 perc alatt puhára párolom. 
Leveszem a fedőt és hozzáadom a darált húsokat. Nagyobbra veszem a lángot és kevergetve fehéredésig sütöm. Ekkor sózom, megintem frissen őrölt borssal és a finomra vágott friss fűszerekkel. Petrezselyemmel, oreganóval, rozmaringgal, kakukkfűvel. (ha nincs friss, akkor 1-1 teáskanálnyi szárított fűszert adok hozzá). Ráöntöm a bort, átkeverem és lefedve, takarék lángon kb. 30 percig hagyom párolódni. Közben néha megkevergetem.

Amíg a ragu készül elkészítem a tésztát. Én géppel szoktam nyújtani, de hagyományosan, nyújtófával is lehet természetesen, késfok vastagságúra kell készíteni.
A géphez előbb kisebb darabokra vágom a tésztát, majd egyesével átengedem őket először a legnagyobb fokozaton, majd mindig egyel kisebben. Minden vastagságon kétszer engedem át. Utoljára a 6-os (a legkisebbnél egyel visszább) fokozaton. A kinyújtott tésztacsíkokat egy deszkára vagy abroszra sorakoztatom. 

A besamelhez egy lábasban megolvasztom a vajat, hozzáadom a lisztet, megvárom amíg felhabzik. Ráöntöm a forró húslevest, simára keverem, majd a tejet is. Állandó kevergetés mellett besűrítem. Ne legyen túl sűrű, mártás szerűnek kell lennie. Sózom, meghintem fehérborssal, hozzáadom a reszelt parmezánt (ha van épp itthon) és azokkal is elkeverem.

A közben puhára főtt raguról leveszem a fedőt, hozzáadom a sűrített paradicsomot és hozzáöntöm a saját készítésű fűszeres spagetti mártást, amiben van bazsalikom, rozmaring, oregano. Elkeverem és rövid ideig forralom. (ha nincs sk. paradicsom mártás, akkor a dobozos konzerv paradicsomot kell a ragura önteni).

Előkészítem a lasagne-s tálamat. A körülbelül 33 cm x 23 cm nagyságú tálba öntök egy dl húslevest (vagy vizet) és 2 ek. olívaolajat. A tésztacsíkokkal kibélelem az edényt, a tésztára merek egy jókora merőkanál húsos ragut, elsimítom, és locsolok rá a besamellből egy keveset. Ezt megint befedem a friss tésztával, arra megint ragu jön és kevés mártás. Ismét tészta, ragu, mártás. Addig folytatom, amíg a hús és a tészta elfogy. A felső réteg tészta legyen. A megmaradt mártásba (körülbelül a negyede-harmada maradjon meg) beleszórom a reszelt sajtot, elkeverem és a tészta tetejére simítom.
A tálat szorosan lefedem alufóliával és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 1 órán át sütöm. Akkor leveszem a fóliát és anélkül sütöm tovább, amíg a teteje pirosodni kezd. 
A tálat kiveszem a sütőből és fél-egy órán keresztül pihenni hagyom. Ezután tálalom.

Természetesen száraz lasagne tésztával is el lehet készíteni, fél kg kell hozzá. A tésztát ebben az esetben sem kell előfőzni. A ragu szaftját és a mártást magába szívva fog megpuhulni.

Jó étvágyat! 


2015. január 6., kedd

Túrós Háromkirályok napi sütemény























Vízkereszt napja van ma. Nálunk már lassan hagyománnyá vált, hogy ezen a jeles napon megsütöm ezt a süteményt (papírkoronát persze mindig elfelejtek venni..). Az idén kicsit variáltam a recepten, mivel volt itthon egy adag mennyei házi túró, azt is beletettem a tésztájába. talán mondanom sem kell, hogy nem ártott meg neki....

Hozzávalók:

  • 50 dkg finomliszt
  • 1 tk. só
  • 6 dkg cukor
  • 1 tojás
  • 1 tojás sárgája
  • 25 dkg (házi)túró
  • 10 dkg frissen facsart narancslé
  • 1 narancs reszelt héja
  • fél citrom reszelt héja
  • 1 tk. narancsvirágvíz (elhagyható)
  • 20 dkg öregtészta
  • 5 dkg puha vaj
  • 1,5 dkg friss élesztő
  • 6-8 dkg mazsola, aszalt sárgabarack és kandírozott citrushéj vegyesen
Tetejére:
  • 1 tojás
  • szeletelt mandula
  • kandírozott citrushéj
  • díszítő sukor

Fogtam a dagasztógépem üstjét és a digitális mérlegre állítottam. Ezután a fentiek szerint sorban belemértem az összes hozzávalót az aszalt gyümölcsök kivételével.
A tálat a helyére illesztettem és elindítottam a dagasztást. Alacsony fokozaton dolgozott a gép 4-5 percig, majd magasabb fokozatra kapcsoltam és még 10-15 percig hagytam dagasztani. A legvégén adtam hozzá a mazsolát, az apró kockára vágott narancsot és a cukrozott citrushéjat. Akkor jó a tészta, ha elvélik az edény aljától és a felülete szép fényes. A tésztának könnyűnek kell lennie, de nem lehet ragacsos.

























A jól kidolgozott tésztát kelesztőtálba tettem és kb. 45 perc alatt duplájára kelesztettem.
Ezután finoman lisztezett felületre borítottam és egy cipót formáztam belőle. Letakartam és 15 percig pihenni hagytam.
A legnagyobb sütőlemezre (ha magas a pereme, akkor a hátuljára) egy sütőpapírt terítettem. 
A cipó közepébe az ujjammal egy lyukat fúrtam, majd ez a lyukat a tésztát óvatosan körbe forgatva jól kitágítottam. Akkora legyen, hogy a sütőpapíron még kényelmesen elférjen.
A tésztát letakartam és 30 percig ismét kelni hagytam.
A sütőt ezalatt 180 fokra előmelegítettem.
Végül a megkelt tésztát lekentem egy felvert tojással, gazdagon megszórtam szeletelt mandulával, kandírozott citrushéjjal és díszítő cukorral.
A tepsit az előmelegített sütőbe toltam és 25-30 perc alatt szép pirosra sütöttem.


























Megjegyzés: természetesen boltban kapható túróval is elkészíthető, ebben az esetben a tésztához kevés, kb. fél dl tejet is adni kell.

2015. január 5., hétfő

Sárgarépás-magvas kenyér

























A Magyar Konyha novemberi számában jelent meg az a sárgarépás-magvas kenyér. 
Szeretek a kenyértésztába valamilyen zöldség félét tenni, különösen finom, sokáig puha kenyeret kapunk. Sárgarépa, cékla, burgonya, cukkini, káposzta, aszalt paradicsom, stb....mind-mind kiváló ízesítő.


Hozzávalók:


  • 35 dkg BL 80 kenyérliszt
  • 15 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt
  • 5 dkg teljeskiőrlésű rozsliszt
  • 8-10 dkg sárgarépa
  • 2 tk. só
  • 2 ek. olaj
  • 100 g kovász
  • 250 g öregtészta
  • 1-1 ek. lenmag, szezámmag, napraforgómag, tökmag, zabpehely
  • kb. 2,5 dl víz



Egy száraz serpenyőben a magokat és a zabpelyhet 1-2 perc alatt illatosra pirítjuk, majd hűlni hagyjuk.
Tálba mérjük a liszteket, elkeverjük a sóval és a közepébe mélyedést készítünk. Ide öntjük a vizet, az olajat, a kovászt, beletesszük a darabokra tépkedett öregtésztát és a reszelő kisebb lyukán lereszelt sárgarépát.
Az ujjainkkal összeszedjük a tésztát, amikor nagyjából összeáll egy gombóccá kitesszük a deszkára és határozott, erőteljes mozdulatokkal dagasztani kezdünk. A tésztánk a teljeskiőrlésű lisztek miatt eleinte kissé ragacsosabb lesz, de lisztet csak a végső esetben adagoljunk hozzá. A dagasztás vége felé a deszkára szórjuk a magvakat (keveset tegyünk előbb félre a kenyér tetejére), és a tésztába gyúrjuk.
Amikor a tésztánk már nem ragad sem a deszkához, sem a kezünkhöz, kellően rugalmas, szép sima felületű és tapintásra selymes, cipót formázunk belőle és visszatesszük a tálba. Letakarjuk és kb. 40-45 percig kelni hagyjuk. Ezután óvatosan átgyúrjuk, ismét letakarjuk és még 15 percig pihenni hagyjuk.
Egy kelesztőkosarat (vagy valamilyen kerek tálat) ruhával kibélelünk és alaposan belisztezünk.
A megkelt tésztából egy rugalmas cipót formázunk és fejjel lefelé az előkészített kelesztőkosárba tesszük. A ruha lelógó széleivel betakarjuk és 1 óra-1 óra 15 perc alatt szobahőmérsékleten megkelesztjük. Akkor jó a kelesztés, ha a tészta felülete kissé megrepedezett.
Amíg a tésztánk kel a sütőt előmelegítjük 230 fokra. Bekészítünk egy kb. 5 literes vaslábast is, és azt is jól átforrósítjuk.
A megkelt tésztát óvatosan a tenyerünkbe fordítjuk, majd a forró vaslábasba csúsztatjuk és egy zsilett pengével a tetején bemetszéseket ejtünk. Lepermetezzük vízzel, meghintjük a félretett magokkal, megint levizezzük, ráborítjuk az edény tetejét és a forró sütőbe toljuk. Kb. 45 percig sütjük. Akkor kivesszük a kenyeret az edényből és ha szükséges még 10 percre visszatesszük a sütőbe. Végül a sütőt elzárjuk, az ajtaját kitámasztjuk egy fakanállal és a kenyeret további 5 percig a sütőben hagyjuk.
Ezután rácsra tesszük és kevés hideg vízzel lepermetezzük.


Ha nincs kovászunk helyette használhatunk 1 dkg friss élesztőt, de ebben az esetben még 1-2 evőkanál folyadék is kell a tésztába...


















                                                 fotó: Magyar Konyha