Oldalak

2014. november 28., péntek

Sok kicsi 2014

























Az idén hatodik éves a Sok kicsi, a Segítsüti karácsonyi jótékonysági akciója. A sok kicsi nagyon találó megnevezés, benne van az akció lényege, 1000 forintos sorsjegyek megvásárlásával lehet a 15 blogger és a 15 céges felajánlásokhoz feliratkozni. A játék végén minden felajánlóhoz kisorsolnak egy-egy nyertest.
A befolyt összeg 100 %-ban, költségek elszámolása nélkül, jótékonysági célra megy. Az idén az

Egy Ebéd Egy Esély Közhasznú Gyermekétkeztetési Alapítványhoz kerül.

Minden ezer forintos sorsjegy új esély a rászoruló gyermekeknek ebéd és élelmiszer támogatásra!

A játék december 1-14. között zajlik, ez idő alatt lehet a felajánlásokra sorsjegyeket vásárolni.

Itt minden további részlet megtudható az akcióról és a részvételről.

Pár éve ugyan részt vettem már a Sok kicsi akciójában, de évek óta a Segítsüti őszi csapatával sütöm a sütit. Az idén viszont sajnos nem tudtam a felkérést elvállalni, ezért is örültem nagyon, amikor a Sok kicsi csapata megkeresett.

Az én felajánlásom:

1-1 dedikált példány a Csipet Kiadó gondozásában megjelent Limara péksége és a Fonom.Finom című könyvekből, valamint egy kétszemélyes meghívó egy általam tartott kenyérsütő tanfolyamra a makói Szent Gellért Borházba. 

Gyertek, csatlakozzatok, mert a sok kicsi sokra megy és adni nagyon jó!

Sorsjegyek decembertől vásárolhatóak a Sok kicsi honlapján.







2014. november 12., szerda

Sós karamell öntet kókuszcukorból

























Kaptam egy csomagot, amiben Banaban bio kókuszcukor, kókuszliszt és kókuszolaj volt. Bevallom őszintén, nem ismertem ezt a márkát, így kíváncsian bontogattam őket. 
A kókuszcukrot próbáltam ki elsőként. Volt már szerencsém kókuszcukorhoz, az sokkal nagyobb szemű, más illatú és színű volt, mint ez. A kávémat ízesítettem vele először, nagyon finom, különleges ízt adott neki.
Arra gondoltam, hogy kipróbálom belőle a sós karamell öntetet, bíztam benne, hogy működni fog. És igen, csodálatosan lágy, selymes öntetet kaptam a legnagyobb örömömre. 
Rozmaringos körtével töltött palacsintán próbáltuk ki. 

Hozzávalók:


  • 8 dkg puha vaj
  • 2 dl langyos habtejszín
  • jó nagy csipet só (Maldon)
A kókuszcukrot egy magasabb falú lábasba öntöttem és alacsony lángon megolvasztottam. Kevergetni nem szabad, csak az edényt mozgatni. Nem kell sokáig karamellizálni, elég megvárni, amíg a cukor teljesen felolvad.
A kikészített vajból evőkanalanként adtam a megolvadt cukorhoz, mindet jól eldolgoztam, megvártam, amíg összesimul a cukorral, csak azután adtam hozzá a következő adagot. Eredetileg 10 dkg vajat készítettem elő, de végül nem adtam hozzá mindet.
Amikor az összes vaj és a cukor egybeolvadt hozzáöntöttem a kissé meglangyosított tejszínt. A langyos tejszínnel nem fut és habzik fel annyira, mint a hideggel. Továbbra is lassú tűzön jól összeforraltam, elzártam alatta a lángot és beletettem a nagy csipet Maldon sót.
Ezután kisütöttem a palacsintákat, amit rozmaringos körtével töltöttem meg. Utóbbihoz a körtéket meghámoztam, cikkekre vágtam, majd kis szeletekre. Lábasba tetem, meghintettem kevés kókuszcukorral és finomra aprított rozmaringgal. Félpuhára pároltam.


Rozmaringos körte helyett fahéjas almával is nagyon finom, sőt a karamell öntet mellé még csokoládé öntetet is adhatunk, mint ennél a Szabadkai palacsintánál.






Termékmegjelenítés

A Banaban termékek megfelelnek a legszigorúbb és legelismertebb minőségi előírásoknak, a termékek minőségi vizsgálatát az USDA (Amerikai Egyesült Államok Földművelésügyi Minisztériuma) valamint a ACO (Australia Certified Organic) végzi. A farm rendelkezik továbbá Kosher Australia és Halal (muszlim) minősítésekkel is.
A Fidzsi-szigetek nem iparizált ország, és ennek az érintetlen környezetnek a megóvását a Banaban termékeket gyártó cég az egyik fő feladatának tekinti. A farm feldolgozó üzeme a teljes gyártási folyamat során gőzenergiával működik, amelyet kókusz bioüzemanyagból állítanak elő, ennek köszönhetően áramot és fosszilis tüzelőanyagot nem használnak. Az alapanyagot a bioüzemanyaghoz a kókuszdió rostos és csontos héja biztosítja.
A Banaban termékek környezetbarát csomagolása és palackozása is a minősített feldolgozó üzemben történik az ausztrál élelmiszer szabványok szerint. A csomagolás és palackozás során szintén érvényesülnek az ACO, USDA előírásai is.

2014. november 8., szombat

Sok magvas tönkölyös-rozsos kovászos kenyér

























A cél az volt, hogy egy olyan kenyeret készítsek, ami nem csak egészséges, de tartalmas is, a belőle készült szendvics egy ebédnek is elegendő legyen. Így esett a választás a rozsra, ami nagyon egészséges, az íze pedig intenzív, a tönkölyre, ami finom és lazábbá teszi a rozsos tésztát és a sok-sok magra, ami szintén karakteres ízt ad a kenyérnek és persze nagyon finom. Kelesztőanyag pedig öregtészta, ami tk. tönkölyből és kenyérlisztből készült fele-fele arányban és rozskovász. Az ilyen kenyérhez a vastagabb héj illik szerintem, ezért persze vaslábasban sült.

Hozzávalók:

  • 20 dkg BL 80 kenyérliszt
  • 15 dkg tk. tönkölyliszt
  • 15 dkg tk. rozsliszt
  • 1 ek. sikér
  • 150 g joghurt
  • 2 dl víz
  • 30 dkg öregtészta
  • 15 dkg rozskovász
  • 1,5 tk. só
  • 1-1 ek. len-, napraforgó-, szezám és tökmag
  • 1 ek. zabpehely
  • 2 ek. olaj
A magokat és a pelyhet egy teflon serpenyőben 1-2 perc alatt illatosra pirítjuk. Félretesszük és kihűtjük.

A dagasztógép táljába mérjük a liszteket és a sikért, hozzáadjuk a joghurtot és a vizet. Géppel összekeverjük, addig, amíg a lisztek felveszik az összes folyadékot. Kikapcsoljuk a gépet és a tésztát 15 percig pihentetjük.

Ezután hozzáadjuk a kovászt és az öregtésztát. 3-4 percig alacsony fokozaton, majd 6-8 percig magasabb fokozaton dagasztjuk. Végül hozzáadjuk a sót és a magokat, amiből előzőleg egy keveset félreteszünk a díszítéshez.

Az olajat egy nagyobb fedeles dobozba csorgatjuk, elkenjük és a tésztát beletesszük. Rátesszük a doboz tetejét és 30 percig kelni hagyjuk.

30 perc után hajtogatjuk. A tészta felső szélét visszahajtjuk középig, lenyomjuk, az alsót is középig, azt is lenyomjuk. A tésztát elfordítjuk 90 fokkal és megint fentről le, lentről pedig felhajtjuk. Megfordítjuk és visszatesszük a dobozba. ismét 30 percig pihentetjük.

Ezután másodszor is meghajtogatjuk a tésztát, pont úgy mint először. Megint rátesszük az edény tetejét és 20 percig kelni hagyjuk.

Ezután óvatosan kifordítjuk a dobozból és megformázzuk a cipót. ehhez a tésztát kissé kinyomkodjuk, majd a széleket körben visszahajtjuk és lenyomkodjuk a közepéig, amíg egy masszív kis cipót nem kapunk. 

Egy kerek kelesztőkosarat kibélelünk egy ruhával, meghintjük liszttel és a cipót beletesszük fejjel lefelé. betakargatjuk és kb. 1 órán át kelni hagyjuk.

A sütőbe bekészítünk egy legalább 5 literes vaslábast és bekapcsoljuk 230 fokra.

Ellenőrizzük a tésztát, kihajtjuk a ruhát, ha repedezett a tésztánk  (vagy ha megbökjük óvatosan az ujjunkkal és annak nyoma kissé ott marad) akkor megkelt. 

Kivesszük a forró vaslábast, a tésztát ügyesen először a tenyerünkbe fordítjuk, majd beleemeljük az edénybe. vízzel lepermetezzük, meghintjük a félretett magokkal és éles pengével bemetsszük. Rátesszük az edény tetejét és a forró sütőbe toljuk.

Sütési idő kb. 45-50 perc. Ezután kivesszük a kenyeret a vaslábasból, megkopogtatjuk az alját, ha mély kongó hangot ad, akkor jó. Visszatesszük a sütőbe, elzárjuk a hőt és az ajtaját egy fakanállal kitámasztjuk. 5 percig így hagyjuk bent a kenyeret. 

Ezután rácsra tesszük, hideg vízzel óvatosan lepermetezzük és hűlni hagyjuk. Ha jól dolgoztunk a kenyerünk beszélgetni kezd.







2014. november 5., szerda

Ropogós bagett



Nem egy pikk-pakk összerakott bagett, az biztos, de cserébe isteni ropogós a héja és csodásan puha, nagy lyukacsos a bélzete.
A tészta nem tartalmaz hozzáadott élesztőt, kovász és öregtészta van benne kelesztő anyagnak, méghozzá most több öregtészta és kevesebb kovász a pihe-puha bélzet érdekében. Több lépcsőben készült, először a lisztet és a folyadékot kevertem el, hagytam, hogy a lisztszemek felszívják a folyadékot, megduzzadjanak és csak utána adtam hozzá a kelesztő anyagokat, majd a legvégén a sót. Ezt a módszert autolizálásnak hívják, egy francia pékmester nevéhez fűződik.
Néhány nappal ezelőtt nálam járt egy kedves pék ismerősöm, persze elméletben dagasztottunk is, megbeszéltük ezt a módszert és jót nevettünk azon, hogy rendszeresen kifelejtettem a sót a tésztából eleinte. Most már megtanultam jobban figyelni rá, de tényleg érdemes nagyon szem elé készíteni, nehogy kimaradjon.
Az autolizálásról, más néven pihentetésről, legtöbbet Meggie Glezer Kenyérsütés mesterfokon című könyvéből lehet megtudni. A lényege, hogy először a lisztet és a folyadékot keverjük el, majd pihentetjük. A pihentetés alatt a glutén magától átalakul, mivel a többi hozzávaló nincs benne. A kovász vagy az élesztő ugyanis savasítja a tésztát, a só keményíti, ezek hiányában a liszt jobban megduzzad, a sikér jobban átalakul, emiatt rövidül a dagasztási idő és a tészta nyújthatóbbá válik. A végeredmény pedig egy fehérebb, puhább, ízletesebb bélzet. Bonyolultul hangzik? Elsőre biztosan, de nem baj, érdemes kipróbálni és megtapasztalni.
A kovászos tésztáknak sokkal jobb, ha visszagyúrás helyett hajtogatjuk ( erről már többszőr írtam), ugyanis a hajtogatás folyamán a sikérháló kevésbé sérül, így a sikérfejlődés erőteljesebb lesz. Ezzel a módszerrel a dagasztási idő tovább csökkenthető. A végeredmény egy ízletesebb, nagy lyukacsos bélzetű kenyér.
Szóval, ennél a bagettnél mindkét módszert bevetettem és persze most sem bántam meg.

Hozzávalók:

  • 50 dkg BL 80 liszt
  • 3 dl víz
  • 1,5 tk. só
  • 2 ek. olaj

Első lépésként alaposan összegyúrjuk a lisztet és a vizet. Én dagasztógépet használtam, addig működtettem, amíg a liszt és a víz összeállt egy gombóccá. Eleinte úgy tűnik, hogy kevés a víz, de nem kell többet hozzáadni, szépen össze fog állni.
Ezt a tésztát 15-20 percre magára hagytam, pihentettem.
Ezután a dagasztótálba mértem az öregtésztát és a kovászt. Újból elindítottam a gépet, 2 percig alacsony fokozaton, majd 6-7 percig magas fokozaton hagytam dolgozni. Most meg úgy tűnik, hogy túl lágy a tészta, de nem, nem kell lisztet adagolni hozzá!
Végül hozzáadtam a sót és még 1-2 percig dagasztottam a tésztát.
Fogtam egy nagyobb, fedeles műanyag dobozt, beleöntöttem a 2 kanál olajat, elkentem és beletettem a tésztát. Rátettem a doboz fedelét és 30 percig pihenni hagytam.
30 perc után következett a hajtogatás. Levettem a doboz fedelét és a tészta felső szélét visszahajtottam a közepéig, kissé lenyomtam, majd a tészta alsó szélét is felhajtottam a közepéig és lenyomtam. Ezután két oldalról is megismételtem ugyanezt. Végül óvatosan megfordítottam a tésztát. Rátettem a dobozra a tetejét és megint 30 percig pihentettem.
Ezután következett a második hajtogatás, pont úgy, mint az első. Most 20 percig hagytam pihenni.
Amikor letelt az idő finoman lisztezett felületre fordítottam a tésztát, óvatosan téglalap formára igazítottam, majd először hosszában elfeleztem, utána a két darabot 4-4 egyforma részre vágtam.
A nyolc tésztacsíkot egyesével ismét hajtogattam. Magam elé vettem egyet, fentről lehajtottam középig, lenyomtam, majd lentről is középig, azt is lenyomtam, végül félbehajtottam.
letakartam őket egy fóliával és 10 percig pihenni hagytam.



















Ezután következett a bagett formázás. Fogtam egy tésztát, a tenyeremmel kissé kilapítottam, két oldalról a széleket behajtottam:




majd fentről lehajtottam a közepéig és lenyomkodtam.


Most lentről a közepéig, azt is lenyomkodtam. Ezután fentről hajtottam le a közepéig, lenyomkodtam, majd megint fentről, most már teljesen. A széleket lenyomkodtam és a tésztát a kelő hosszúságúra sodortam, a két végét egészen elvékonyítottam.





Egy vastagabb abroszt több rétegben összehajtottam, beliszteztem és a megformázott tésztákat sorban ráfektettem. minden tészta után felhúztam az abroszt a következő előtt.


Egy fóliával letakartam és 50 percig kelni hagytam.
A sütőt ezalatt 200 fokra előmelegítettem, egy nagyobb sütőlemezt is bekészítettem. Az aljába pedig egy kisebb fém tepsit is betettem.
A megkelt tésztából négyet egy fa lap segítségével a forró tepsire emeltem. Ha nincs ilyen fa lap nem baj, egy vastagabb kartonlap (például egy cipős doboz teteje a széleket levágva) is tökéletes erre a célra.
A tésztákat pengével bevágtam és a tepsit a forró sütőbe toltam. A bekészített fém edénybe kb. 1 dl forró vizet öntöttem. Kb. 20-25 perc alatt sültek ropogósra. A sütés végén, amikor elkezdtek színesedni és a tepsiből is elpárolgott a víz a sütő ajtaját egy pillanatra kinyitottam, hogy az akkor már felesleges gőz távozni tudjon.
Ezután a másik 4 bagettet is kisütöttem.
Rácson hűtöttem ki őket.

Bonyolultabb volt leírni, mint elkészíteni, erre esküszöm, érdemes elkészíteni a kissé hosszadalmasabb munkafolyamatok ellenére!

A fotók minőségéért elnézést kérek, késő este készültek lámpafénynél, amint lehet jobb minőségre cserélem őket!




















2014. november 2., vasárnap

Burgundi marharagu























Azt hiszem az egyik leghíresebb marharagu Julia Child nevéhez fűződik. Akik látták a Julie&Julia című filmet, azoknak legalábbis biztosan. A nagy gonddal előkészített szuper étel, ami szénné ég a sütőben......
Házi vágású marhahúst kaptunk, volt benne egy csodás ragunak való darab, nekem is egyből ez a burgundi ragu jutott róla eszembe. Emlékeztem rá, hogy Tejbegríznél remek leírás van róla. Hasonlóan készítettem én is:


Hozzávalók:

  • egy szelet kolozsvári szalonna
  • kb. 1-1,2 kg marhahús
  • egy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1-2 babérlevél
  • 4-5 szál kakukkfű
  • só, bors
  • 1 ek. paradicsompüré
  • 2 ek. liszt
  • 1 nagyobb szál sárgarépa
  • fél kg gomba
  • 8-10 db ecetes hagyma
  • fél liter száraz vörösbor
  • fél liter marhahúsleves
  • kevés szárított vargánya
Elővettem a jó nehéz vaslábasomat és feltettem a tűzre. Levágtam egy szép szelet szalonnát, felkockáztam és egy evőkanál olívaolaj kíséretében a meleg vaslábasba tettem. Lassan kiolvasztottam a szalonna utolsó csepp zsírját is.
Amíg a szalonna sült a húst 2x2 cm-es kockára vágtam és a nedvességet leitattam róla.
Megpucoltam egy szép fej vöröshagymát és egy nagyobb szál sárgarépát.
A közben megsült szalonnát kiszedtem a zsiradékból és helyére tettem a hús negyedét. Nagy lángon körbepirítottam, kiszedtem, majd még három részletben a maradék húst is megkapattam.
Közben a hagymát finomra vágtam, a répát pedig vastag karikára szeleteltem.
A sütőt 170 fokra előmelegítettem.
Amikor kiszedtem az utolsó adag húst, a visszamaradó zsiradékban a hagymát és a répát pirítottam meg, ráreszeltem a fokhagymát is. Ezután az üvegesre sült hagyma tetejére tettem a húst, a szaftjával együtt és meghintettem a liszttel. Állandó kevergetés mellett 1-2 perc alatt lepirítottam. Felöntöttem a húslevessel és a borral, beletettem a paradicsompürét, a babérleveleket, és a kakukkfüvet, valamint egy hirtelen jött ötlettel egy kevés szárított vargányát is. Sóztam, borsoztam, jól összekevertem és hagytam, hogy a ragu felforrjon. Végül az edényre rátettem a tetejét és betoltam a közben felforrósodott sütőbe.
3 órára magára hagytam, igaz, kétszer óvatosan átkevertem és meg is kóstoltam, hogy elég ízes-e.
Amíg a ragu a sütőben sült a gombát megmostam és mivel közepes nagyságúak voltak negyedekre vágtam. Egy serpenyőben felolvasztottam egy evőkanál vajat és a gombákat nagy lángon átpirítottam rajta. 
3 óra után levettem az edény tetejét, a hús kellően puha volt ekkorra, a szaft is majdnem teljesen besűrűsödött. A raguhoz adtam a gombát és az átöblített, lecsepegtetett ecetes hagymát is. Fél órára visszatoltam a sütőbe, de már nem fedtem le. 
Krumplilángossal készítettem, ami eszerint készült, annyi különbséggel, hogy közvetlenül sütés előtt a tésztát kissé kilapítottam.