Oldalak

2013. október 31., csütörtök

Játék!!


fotó: www.gasztroshop.hu


Ha jól emlékszem a Pékség történetében még nem volt játék. De most úgy gondolom, itt az idő, mert egyrészt hamarosan blogszülinap következik, másrészt a facebook-on is olyan iramban gyarapodik a követők száma, amit mindenképpen ünneplésért kiált. Két hete, amikor felmerült az ötlet 25 ezer, most meg közel 28 ezer a kedvelők száma. Éljen! :)
Harmadrészt meg mindjárt itt a karácsony is, újabb ok az ünneplésre, ajándékozásra.
A játékban csatlakozott hozzám a Gasztroshop is. Az ő felajánlásuk egy a képen látható sütipecsét, én pedig szeretettel várom a nyertest egy közös kenyérsütésre.
Ilyen sütipecsétem nekem is van, szintén a Gasztroshop jóvoltából, a kedvencem. Csodás kekszeket, vagy akár mini pitéket is lehet vele alkotni.
Aki szeretne a játékban részt venni, nem kell mást tennie, mint itt, a bejegyzés alatt egy üzenetet hagynia, amiben megírja, hogy melyik feliratú sütipecsétet szeretné. Home made-t vagy az eat me-t.
Vasárnap este, 8 órakor sorsolunk.

November 3.:

A játéknak vége, a győztes Gergely Eszter! Gratulálunk!

2013. október 25., péntek

Camembert tésztában sütve


















Pizzát sütöttem a gyerekeknek, a férjem viszont nem nagy rajongója, így ő pizzatésztába csomagolt camembert sajtot kapott.
A bedagasztott pizzatészta kb. egyharmadát, negyedét elvettem, elfeleztem. Az egyik feléből nyújtottam egy kb. 2-3 mm vastag körlapot, akkorát, hogy a közepére ültetett sajtot bőven körbeölelje. A sajt oldalán is felhúztam a tésztát, körben, össze-össze csipkedve, hogy szép hullámos legyen. A tészta másik felét megsodortam, félbehajtottam és a két végét ellentétes irányban megtekertem. Körbekerítettem vele a sajtot.
A sajt tetejére szórtam pici sót, frissen őrölt borsot, kevés finomra aprított csilit és két gerezd konfitált fokhagymát. Meghintettem friss, aprított kakukkfűvel, meglocsoltam pár csepp olívaolajjal.
A tésztát lekentem egy egész, felvert tojással.
180 fokra előmelegített sütőbe toltam. 20 perc után szórtam a tetejére durvára tört diót is. További 10 percig sütöttem.
Melegen, egy nagy adag ropogós salátával tálaltam. A salátában volt jégsaláta, spenót, körte, dió. Az öntet olívaolaj, citromlé, só, bors, pici csili és méz keveréke volt.....

2013. október 16., szerda

Burgonyás-tönkölyös kenyér

















Ma van a Kenyér Világnapja. A történetéről írtam már itt.
Ha jól emlékszem, az idén harmadik éve, hogy mozgalmat hirdettünk erre a napra, Süss még egy kenyeret címmel. A lényeg, hogy ezen a napon két kenyeret sütünk és az egyiket elajándékozzuk. Bárkinek. Szülőnek, testvérnek, rokonnak, szomszédnak, barátnak, de talán még jobb, ha hajléktalannak, rászorulónak, nehéz helyzetben lévő családnak. A mozgalomhoz most is bárki csatlakozhat. Ha van rá mód, akkor az ajándékba szánt kenyér fotóját ide kéretik feltölteni! 
Én az idén erre az alkalomra egy rusztikus burgonyás-tönkölyös kenyeret sütöttem. Bár legtöbbször azt mondom, hogy nyugodtan lehet a tésztát kenyérsütő géppel is dagasztani, erre most kézi dagasztást javaslok. Nem könnyű a tészta, a sok burgonyának, teljes kiőrlésű lisztnek köszönhetően, a kezünkkel jobban tudjuk felügyelni. Ez ne riasszon el senkit sem, megéri vele dolgozni, egy különösen finom kenyér az eredménye.

Hozzávalók:

  • 30 dkg BL 80 kenyérliszt
  • 20 dkg tk. tönkölyliszt
  • 2 tk. só
  • 2 közepes méretű burgonya
  • 20 dkg öregtészta
  • 2 ek. olaj
  • kb. 2,5 dl a burgonya főzővizéből
  • 1 dkg friss élesztő
A burgonyát megtisztítjuk, feldaraboljuk és annyi vízben ami ellepi puhára főzzük. Ha kész leszűrjük, de a főzővizet felfogjuk. Kihűtjük mindkettőt. 
A kihűlt burgonyát krumplinyomón átnyomjuk.
A liszteket tálba szitáljuk, elkeverjük a sóval. A közepébe mélyedést készítünk, ide tesszük az áttört burgonyát, az öregtésztát, az olajat és a főzővízből kb. 2 decit. Rámorzsoljuk az élesztőt és dagasztani kezdünk.  
A többi vizet csak akkor adjuk a tésztához, ha az megkívánja.
Amikor a tésztánk összeállt egy gombóccá kitesszük a deszkára és ott folytatjuk a munkát. A tésztánk a burgonya és a tk. tönköly miatt kissé ragacsos lesz, de ne adjuk fel és főként ne lisztezzük agyon!
A bedagasztott tésztát visszatesszük a tálba, letakarjuk és kb. 30 percig pihenni hagyjuk.
Ezután óvatosan áthajtogatjuk, majd további 15 percig pihentetjük.
A pihentetés után óvatosan kifordítjuk a tálból a lisztezett deszkára. kiütjük belőle a levegőt és cipót formázunk a tésztából.
Egy kelesztőkosarat (vagy bármilyen kerek tálat) kibélelünk egy ruhával, alaposan belisztezzük és a tésztát fejjel lefelé belefektetjük. 
Betakarjuk és duplájára kelesztjük.
A sütőt előmelegítjük 220 fokra. Én a MIELE sütő  kombinált sütését állítottam be, két gőzlöketre, ami azt jelenti, hogy sütés alatt 150 ml vizet párologtat el a sütőtérben két részletben. A gőznek köszönhetően a kenyér szebben, magasabbra kel, a kenyér héja pedig szép fényes és cserepes lesz. 
A megkelt tésztát óvatosan átfordítjuk egy sütőlemezre, pengével bemetsszük és betoljuk a forró sütőbe.  
Kb. 45-50 perc alatt sül ropogósra, pirosra. 
ahhoz, hogy a kenyér héja még ropogósabb legyen bekapcsolom a páramentesítés funkciót is, ami a sütés végén elszívja a felesleges gőzt a sütőtérből.
Végül a kész kenyeret rácson hűtjük ki.


2013. október 13., vasárnap

Nagyon fügés fügetorta

















Még szerencse, hogy nem hallgattam a férjemre, mert ha rajta múlt volna, már egy hete leszedte volna az éretlen fügét a bokorról. Sajnos úgy nézett ki, hogy az idén csak zöld fügénk lesz, de legnagyobb meglepetésemre a két napja még éretlen gyümölcs mára beért. Köszönhetően az extra jó időnek.
Ma nem terveztem sütést, de nem tudtam ellenállni egy fordított fügetorta csábításának.
Van már egy ilyen recept a blogon, de most más tésztával próbáltam ki, és épp olyan finom lett, mint amilyennek vártam.
Az ihletet a szilvalekváros süti adta, amit az elmúlt napokban nagyon sokan megütöttek legnagyobb örömömre. Ez a tésztába lekvárt tegyünk ötlet annyira jó, simán kihagyható így a tejtermék belőle.
Szilvalekvár helyett fügelekvárt használtam, még tavalyról volt egy kis üveg tokajis dzsemem. Liszt helyett pedig őrölt mandulát és barna rizslisztet, valamint tápióka keményítőt, így a sütemény nem csak tejmentes, de gluténmentes is lett. Persze nyugodtan lehet finomliszttel is készíteni, abban az esetben az útifűmaghéj sem kell bele.

Hozzávalók:

  • 80 g barna cukor
  • 2 ek. méz
  • 50 g Liga margarin (vagy vaj)
  • kb. 15 szem füge

  • 3 nagy tojás
  • 80 g eritritol (vagy cukor)
  • 90 g Liga margarin (vagy kókuszzsír vagy vaj)
  • 5 jókora evőkanál fügedzsem
  • 100 g őrölt mandula
  • 50 g barna rizsliszt
  • 50 g tápióka keményítő
  • 1 tk őrölt útifűmaghéj
  • 1 ek. holland kakaópor
  • 1 tk. sütőpor
  • 0,5 tk. szódabikarbóna
  • 1 tk. vanília kivonat
  • 1 citrom reszelt héja
Egy 28 cm átmérőjű nem kapcsos tortaforma aljába darabolom a vajat, rászórom a barna cukrot és rácsorgatom a mézet. Lassú tűzön karamellizálom.
Megmosom a fügét, elfelezem és a közben aranyszínűre vált cukor tetejére rendezem, jó szorosan.
Félreteszem míg elkészül a tészta.
A tojásokat az eritritollal habosra keverem, hozzáadom a dzsemet, a vanília kivonatot és a puha vajat.
A liszteket és a kakaóport összekeverem, hozzáadom a sütőport és a szódabikarbónát is, és a tojásos masszába forgatom. Belereszelem a citrom reszelt héját és a füge tetejére simítom.
170 fokra előmelegített sütőbe tolom és kb. 40 perc alatt megsütöm.
kiveszem a sütőből és kb. 10 percig hagyom a formában pihenni. 
Ezután egy jó nagy süteményestálat borítok a tetejére és egy határozott mozdulattal megfordítom.
Lehet tálalni.

2013. október 10., csütörtök

Hajdinás csokis keksz (glutén és tejmentes)


Glutén mentes meg tejmentes ez a keksz és annyira finom, hogy a pocsék,késő este készült fotó ellenére muszáj megmutatnom. A kisebb fiam, aki a gluténmentes szó hallatára általában mereven elzárkózik, egészen odáig volt érte.
Pörkölt hajdinát használtam hozzá, aminek nagyon szeretem az ízét, de persze sima hajdinával is tökéletes lesz, akkor mondjuk a keksz is szebb, világosabb színűre sül.

Hozzávalók:

  • 1 csésze hajdinaliszt
  • 1 csésze mandulaliszt
  • 0,5 csésze burgonya (vagy tápióka) keményítő
  • 1 tk. só
  • 1 csésze barnacukor
  • 0,5 csésze méz
  • 1 ek. vanília kivonat
  • 2 nagy tojás
  • 1 tk. sütőpor
  • 0,5 tk. szódabikarbóna
  • 1 csésze kókusztej
  • 2-3 ek. kókusz vagy rizstej ha szükséges
  • 10 dkg étcsokoládé apró kockára vágva
A csokoládé és a tej kivételével az összes hozzávalót tálba mértem, alaposan összedolgoztam. Ha száraz lenne, akkor kell hozzáadni a tejfélét, nekem nem kívánta a tészta. 
Végül beleforgattam a csokoládé darabokat is.
A tálat letakartam egy fóliával és egy órára hűtőbe tettem.
Kibéleltem két tepsit sütőpapírral, a masszából dió nagyságú gombócokat szakítottam, majd kissé ellapítva a sütőpapírra fektettem. 
A sütőt közben előmelegítettem 180 fokra.
12-15 perc alatt sülnek meg.

2013. október 7., hétfő

I. CSAKK Csabai Halászléfőző Fesztivál

















Szombaton első alkalommal került megrendezésre Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központ szervezésében, a helyi agrárkamara támogatásával az I. CSAKK Halászléfőző Fesztivál.
Igen, halászlé és igen, Békéscsaba, szerintem nincs ebben semmi szokatlan, bár elég sok ismerősöm felkapta a fejét erre a hírre. De hol van az leírva, hogy csak Baján vagy Szegeden lehet halászléfőző fesztivált rendezni? A halnak mindig jól jön a népszerűsítés, botrányosan keveset eszünk belőle. Békéscsaba és környéke pedig tele van vizekkel, a vizek pedig halakkal, a vízpartok pedig horgászokkal.
Erre a fesztiválra kaptam felkérést, de most nem sütni, nem főzni hívtak, hanem zsűrizni. Egy röpke pillanatra átsuhant ugyan az agyamon, hogy jó ötlet lesz-e ennyi halászlét kóstolni egyszerre, de örömmel mondtam igent.
Gyönyörű, napsütéses délutánon kezdődött a program. A helyszín a Csabagyöngye Kulturális Központ mellett, az élővíz csatorna partján volt. A gyönyörű, modern épületet és a környékét nem régen adták át, nagyon kellemes, barátságos környeztet alakítottak ki, a város igazán büszke lehet rá.
A parton még tartott az előző rendezvény, tündéri kölyökkutyusok találkozója, mellettük pedig gyerekek élvezték a vizibubit.

 Közben a csapatok már javában dolgoztak. Épp megkapták a szervezők által biztosított 3 kiló élő halat, itt-ott véres jelenetekbe botlottunk. Csak erős idegzetűeknek:
































Meg szenzációs, leleményes eszközökbe, mint például ez a halpikkelyező, ami egy fanyélre erősített söröskupakból áll:


















Összesen húsz csapat nevezett. Legtöbbjük szegedi jellegű halászlét főzött, alaplét a hal fejéből, farkából hagymával, paprikával, paradicsommal, amit végül passzíroztak, majd az így kapott sűrű, ízes lébe főzték az előre besózott halszeleteket, végül pedig gyönyörű, házi pirospaprikával színeztek és némi csípős paprikával tettek teljessé.

































A csapatoknak külön kellett teríteni a zsűrinek, a terítés, a körítés, a ruházat is pontozásra került, csakúgy, mint a halászlé mellé tálalt ital, vagy a kínált sütemény.



Így aztán kóstoltunk barackpálinkát, gönci barackpálinkát, aszalt szilvás pálinkát, bodzapálinkát, áfonya pálinkát és nem tudom még milyen pálinkát. Falatoztunk túrós csuszát, brindzás csuszát, mákos gubát, házi réteseket, pogácsákat, de még békéscsabai kolbászt és halmájpástétomot is, hála az égnek!




És persze halászlevet és halászlevet és halászlevet. A hagyományos mellett különlegességeket is, például vörösborosat, vagy korhelyhalászlét amit tejföllel, babérlevéllel, citrommal habartak- ízesítettek, sőt káposztás füstölt angolnát is, ami nagyon izgalmas volt.


A zsűri rettentő nehéz helyzetbe került amikor meg kellett hoznia a döntést. Végül a legjobb halászlének kijáró díjat a Matróz sporthorgászklub csapata nyerte. 

Egy nagyon jó hangulatú, remek rendezvény volt, bebizonyosodott, hogy a békéscsabaiak nem csak kolbászt tudnak készíteni, a halfőzésben is otthon vannak. A végén, azért bevallom őszintén azt gondoltam, hogy nem csak az idei, de a következő évi karácsonyi menüből is kihagyom a halászlevet. Ma már persze másként látom ezt (a férjem megnyugodhat)...
Remélem, hogy lesz folytatás, jövőre a II., majd évek során a sokadik Halászléfőző Fesztivál is megrendezésre kerül, és hasonló hírnévre tesz majd szert, mint a Kolbászfesztivál. 

















fotók: Békés Megyei Önkormányzat / Zentai Péter
          Csabagyöngye Kulturális Központ /Újházy György
és én.

2013. október 1., kedd

Csíkos kenyér




















Megszokott, hogy a kalácsot kétféle tésztából készítik, csíkozzák, miért ne lehetne ezt kenyértésztából is elkészíteni.
Lehetne egyszerűen csak egy fehér tésztát és egy teljeskiőrlésűt összerakni, utóbbit magokkal megbolondítva még szebb eredményt kapunk. lehet színes csíkokat készíteni, amihez használhatunk sütőtök, édesburgonya, vagy akár céklapürét is. és lehet pesztóval színezni, bazsalikomossal vagy ahogy most én, aszalt paradicsomossal.
Mi a paradicsompesztót nagyon szeretjük, szoktam csirkére vagy csirkébe kenni, szoktam csigákat vagy kekszet sütni vele, vagy egyszerűen csak kifőzött spagettivel összekeverni. A férjem még kenyérre kenve is szereti.
A pesztóval kezdem a kenyérkészítést. nem akartam túl erőteljes ízt, ezért kihagytam belőle a csilit, a rozmaringot és a fokhagymát, de természetesen aki úgy szereti, nyugodtan adja a paradicsomhoz őket.
Pesztó:

  • kis üveg olajban eltett paradicsom
  • 5 dkg fenyőmag
  • 5 dkg parmezán
  • kb. fél dl olaj 
Kihalászom az üvegből a paradicsomokat és ha van benne a kapribogyókat is. Késes aprítóba teszem a fenyőmaggal és a parmezánnal együtt. Öntök hozzá a paradicsom olajából és krémesre keverem.


Paradicsomos tészta:

  • 300 g kenyérliszt
  • 1 tk. só
  • 100 g pesztó
  • 120 g öregtészta
  • 6 g friss élesztő
  • kb. 150 ml víz
Fehér tészta:
  • 350 g kenyérliszt
  • 1 tk. só
  • 1 ek. olaj (lehet a paradicsomról)
  • 120 g öregtészta
  • 6 g friss élesztő
  • 2 dl víz
Az egyik tészta hozzávalóit bekészítettem a kenyérsütőgép üstjébe, a másikat pedig kézzel állítottam össze.
Külön tálban kelesztettem őket kb. 40 percig.
Ezután kinyújtottam mindkettőt kb. fél centi vastag téglalappá, majd a fehér tészta tetejére emeltem a piros tésztát és együtt nyújtottam tovább, megint csak fél centi vastagra. A két szélét kicsit visszahajtottam, majd feltekertem. 
Hosszú kelesztőkosárba tettem fejjel lefelé és letakarva egy órán keresztül kelesztettem.
Végül óvatosan átfordítottam egy sütőlemezre és 220 fokra előmelegített gőzös sütőben (MIELE kombinált sütés) kb. 45 perc alatt megsütöttem.
Rácsra tettem hűlni.